István a király - Hegyeshalom

 











 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Zene
 
Gportalos e-mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Beállítások

Legyen ez a kezdölapom!
Tégy a kedvencekhez!

 
* 2008-as ÚJ nyitóoldal

„A képzelet az alkotás kezdete.

Elképzeljük, amire vágyunk,

azt akarjuk, amit elképzelünk,

s végül megalkotjuk, amit akarunk.”

Shaw, George Bernard


A mi István, a királyunk

 

Még 2005-ben kezdődött a történet, amikor az első rendezői gárda elhatározta, hogy színpadra viszi a halhatatlan művet Hegyeshalomban. Ihletből volt épp elég, hiszen a mű már nem gyermekcipőben járt, nagy népszerűségnek örvendett szerte az országban, és határon túl is, több száz előadást tudva a háta mögött. A hegyeshalmi közönség egy kezdetleges, részletekből álló előadást láthatott már korábban a Stettni tónál, illetve a Kulturális Egyesületnek köszönhetően rajkai vendégszereplők előadásában is megtekinthették a rockoperát.

A mostani előadássorozat első állomása 2006 volt. A hihetetlen elszántsággal és lendülettel kezdődő próbák az előadás előtt majd’ egy évvel elindultak. Az eleinte még csak havi szinten találkozó helyi fiatalok mellé környékbeli településekről érkezett az erősítés, hogy beteljesedjen a nagy álom: Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját színre vihessék augusztus huszadika alkalmából Hegyeshalomban! Töretlen küzdeniakarásuknak meglett a gyümölcse! A rendezői gárdának köszönhetően az énekesek és táncosok összehangolt munkája 2006 augusztus 19-re csúcsosodott ki. Több ezer ember előtt sikerült bebizonyítaniuk: volt értelme küzdeni! Az István, a király előadását hatalmas siker fogadta. A társaságból közösség formálódott, új kapcsolatok születtek, és soha el nem múló emlékek maradtak mindenkiben!

  

A műsort követően még hetekig lehetett hallani a visszhangot, de lassan elcsendesedett minden. 2007 tavaszán azonban nemcsak a virágok bontották szirmaikat, hanem rügyezni kezdett az „Ikir” is. Márciustól heti rendszerességgel voltak próbák a hegyeshalmi Tornacsarnokban. A csapat kibővült, a rendezői gárda átalakult, a küzdeni akarás azonban töretlen maradt! A koreográfia nagyrésze megváltozott, a táncosoknak hétről hétre új lépéseket kellett megtanulniuk. Tették a dolgukat. Önszántukból, senkitől sem kényszerítve. A közös cél megvalósítása érdekében, közös erővel áldozták fel a hétvégéiket, hogy a 2006-os előadást felülmúlva ismét bebizonyítsák maguknak és környezetüknek: alkalmasak a nagy mű előadására. És hogy mennyi enegia és küzdeniakarás volt a rendezőkben, és segítőikben, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ebben az évben már nem érték be egy szimpla előadással, kétnapos rendezvénnyel vezették fel a rockopera előadását. A Hegyeshalmi Hagyományőrző Napokon számos érdekes fellépővel lehetett találkozni, akik korabeli jelmezeikkel és előadásmódjukkal igazi fényei lehettek ennek a színpompás napnak! Majd a rendezvény záróakkordjaként következett az István, a király! Sajnos az időjárás nem volt kegyes a rendezvényhez, az előadás előtt jókora zápor mosta le a színpadot. A hirtelen jött eső beáztatta a technikát is, így az előkészületekhez képest egy mérsékelten látványos, ugyanakkor lelkesedésből jelesre vizsgázott előadást láthatott a nagyérdemű. S ahogy a fények elhalványultak a műsor után, úgy vált ez az előadás is múlttá. Ekkor még úgy volt, nem lesz folytatás…

  

Vagy mégis? 2008-ban a halványan parázsló akarat egyszercsak lángra kapott, és a nyár közepén, szinte az utolsó pillanatban magasba törő, forró lángjával hírdette, hogy igenis él, és újra hódítani akar! Az előadásra készülő fiatalok tábora átalakult: a táncosgárda nagyrésze kicserélődött, és az énekesek között is voltak, akik nem tudták vállani a 2008-as fellépést. A legnagyobb probléma leküzdése azonban a jogdíj megszerzése volt. Ebben az évben a rockopera 25 éves fennállásának alkalmából ugyanis a Társulat volt az egyetlen, akinek joga volt előadni az István, a királyt. Már javában folytak az előkészületek; a rendezők mindent megtettek azért, hogy sikerre vigyék a 2008-as előadást is, de a remény, hogy az előadás színpadra kerül, egyre halványabb lett. Az előadás előtti héten - valóban az utolsó percben - mosonmagyaróvár alpolgármesterének és a soproni színház igazgatójának köszönhetően sikerült megnyerni a Zikkurat Színpadi Ügynökség hozzájárulását a műsorhoz! Ezúton is köszönjük! Innetől nem volt más hátra, mint teljes elszántsággal, és odaadással készülni az augusztus huszadiki előadásra! És a végére minden összejött! Este kilenckor megszólalt a  Nyitány, és a több ezres tömeg eggyé vált a színpadon eleinte lámpalázasan mozgó és éneklő szereplőkkel. Tűz lobbant, és füst gomolygott, fények színjátéka borította a színpadot. Sötétség és világosság, forróság és ridegség, öröm és bánat, mágia és valóság egyaránt jelen volt színdarabban. S a szereplők mindegyike a maga módján próbált azonosulni a rockopera összetett jellemével.

A 2008-as előadás talán a legjobban sikerült az eddigiek közül! Köszönjük mindenkinek, aki támogatásával, munkájával hozzájárult a rockopera harmadszori előadásához! Hegyeshalom Nagyközség Önkormányzata minden egyes szereplőnek, rendezőnek és segítőnek az István, a király előadás-sorozaton végzett kiemelkedő munkájáért Hegyeshalom Emléklapot adományozott!

 

 

 
Látogatók száma
Indulás: 2007-01-28
 
Névnap
 
Pontos idő
 
Naptár
2017. Október
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Hegyeshalmi alőadások
Melyik előadás tetszett a legjobban eddig?

2006
2007
2008
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték &#8211; Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel f&#251;szerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human